(könyvajánló)

Az Elméleti alapok a szervezeti kiválósághoz című műve a szerző a 2007-ben megjelent Gyakorlati Útmutató a szervezeti kiválósághoz című könyvének első része – kissé rendhagyó módon.
A könyv a Gyakorlati útmutatóban kifejtett témákhoz kapcsolódóan mutatja be a TQM-et, az EFQM modellt, A RADAR módszert a hazai viszonyokra lefordítva.
Ez a könyv abban hasonlatos a korábbival:
„Meghívó egy közös utazásra, melyen az idegenvezető a gondolkodó – néha kételkedő – emberi elme.”
Az első fejezet az Átfogó Minőségvezetési Rendszert (ÁMR), mint a TQM útját mutatja be a kezdetektől az Európai Kiválósági Díj modelljének kialakulásáig. Ismerteti az ÁMR sikertényezőit, bevezetésének folyamatát.
A második fejezetben mutatja be a Total Quality Management-et, annak módszereit. Nemzeti Minőségi Díjat nyert és Európai Kiválósági Díj döntőbe jutó partnereken keresztül mutatja be az alkalmazott TQM módszereket.
A harmadik fejezet Galilei idézetével „Mérjünk meg mindent, ami mérhető, és tegyük mérhetővé mindazt, ami nem mérhető” példázza és mutatja be az EFQM modell alkalmazását. Itt mutatja be az EFQM modellt, mint a vezetés eszközét, történetét, alapelveit, a modell hasznát termelő, közszolgáltató, szolgáltató, közoktatás intézmények esetében. Az olvasók megismerkedhetnek az EFQM modell értékelésére használt RADAR módszerrel, bemutatja az EFQM modell elismerési szintjeit, pályázati lehetőségeket és formátumait.
Az utolsó fejezetben találhatóak a könyvben legtöbbször szereplő módszerek részletes leírása, mint a problémamegoldás 7 lépése, KJ diagram és a benchmarking (szintjelzés).
A könyv megbízhatóságát ismét az elméleti és gyakorlati alkalmazásban szerzett kiemelkedő tudásukról híres lektorok garantálják - Rózsa András és Dr. Husi Géza személyében.